(1) új üzenet

éppen osztálytársamnál voltam debrecenben péntek délután. amikor megláttam, hogy jött egy új üzenet Annától, azt hittem, kiesek az erkélyről. 200 bpm.


örültem. legalábbis hirtelen akkor úgy éreztem, mintha örülnék. aztán kiderült, hogy mégsem. három hónap... majdnem ennyi telt el mióta megírtam azt a levelet. és most jött rá válasz. miért kellett ezt most? nem azt mondom, hogy kezdtem elfelejteni, mert egyáltalán nem, de legalább kicsit belenyugodtam, hogy nem fogunk már beszélni és majd lassan, egyszer 'elmúlik'... erre most megint, ennyi idő után... itt van.

de miért? azt mondja, nem akart visszaírni. akkor pont most miért kellett? nem értek semmit.

tavasz. imádom, hogy reggel mikor felkelek, süt a nap. bár még nincs túl nagy ereje, de már így is sokkal jobban érzem magam. ahogy közeledik a nyár, amit nagyon várok, egyre közeledik az utazás is. örülök neki, hogy én szervezhetem a nyári balatoni kirándulást, mert szeretek ilyesmit csinálni... mindent pontosan megtervezni.

más. nem tudom, miért írom még mindig minden nap... onlyonesunflower... vagyis tudom, persze, hogy tudom, csak nem értem. de sajnos nincs. megint egy érdekes történet, ami kicsit visszavisz az időben. aki felhívott még kedden, hogy megvenné azt az akkut, szolnoki volt. ő nem tudta átvenni, de az apukája debrecenben lakik, mint kiderült, pár méterre az iskolától, ahová járok. péntek reggel adtam át neki. nem csalódtam... hihetetlenül kedves volt, de pont ezt vártam. és ez... jó volt. valahogy egész nap úgy mosolyogtam, ahogy mostanában nem nagyon sikerült. persze az egy éves városnézés nem úgy jött össze, ahogy terveztem, de mivel már jobb idő van, hamarosan újra ott ülhetek -bár egyedül- azon a padon.

'I will love You till the end of time...'