most nem saját verset fogok ide írni, hanem egyet a kedvenceim közül.
ide illik most...
emlékek.

Hajdú Levente: Emléked futára

Az alkonyégre ránőtt már az este, 

imbolygó léptű nyári éj ölel, 

feszeng egy szó az ajkam szegletében, 

kimondanám, de nem vagy már közel.

Hervadt vágyakat kaszál kinn a bánat, 

fájdalmam terhét magam hordozom, 

örömöm rózsája immár elvirágzott, 

gyógyulni vágynék, s nincsen orvosom. 

Átfestett magányban táncol most a jelen, 

csöndjének súlya vállamra tapad, 

reám talál mindig emléked futára, 

időz egy percig... s aztán elszalad.

forrás: Poet.hu

... ahogy ott ültem a téren, gondolkodtam. figyeltem az embereket. boldogok voltak. néha talán kicsit feszültek, ami érthető az ő helyzetükben, de épp ettől nem lesz olyan monoton az életük, hogy érdemes legyen felkelni reggel az ágyból. bár sokuk megkeseredett, reményvesztett, talán még az ő szemükben is fénylik egy parányi kis reménysugár. annyira nem az ő életükkel törődtem, de beleéltem magam a helyzetükbe. lehet, hogy közöttük is van olyan, aki szeret valakit, aki 'fényév távolságnyira' van tőle? elképzelhető. de amin igazán elgondolkodtam, hogy vajon van itt valaki Onnan? távolból, messziről, ami annyira mégsem távol, de a jótól mégis rosszabb. bonyolult.

újra és újra. mindig előttem van minden. ez így érdekesen hangzott, lehet, hogy teljesen érthetetlen. de látom magam előtt, ahogy a négyesre beér a nyírség ic, és felszállás után sűrűn felnézegetve keresem a huszonegyes kocsiban a nyolcvanegyes széket. jó hely volt, mert pont egy négyes helyen az ablak mellett, menetiránnyal megegyező oldali székem volt, és egy kedves idősebb néni ült velem szemben. az az album, amit akkor hallgattam, ma sem hoz elő más emlékeket ezeken kívül. egész gyorsan odaértem. bár már percekkel az érkezés előtt felálltam a helyemről, és az ajtóhoz mentem, még nem volt ott senki. aztán mikor feltűnt az állomás jellegzetes épülete, tudtam, hogy megérkeztem. az aluljáró is tetszett, bár ez érdekesen hangzik, hisz mi szép lehet egy aluljáróban. de engem mégis megfogott, szebb, mint az itteni. meg úgy alapjában véve minden szebb és jobb, mint itt... a város tisztasága, az emberek... és Ő. az, hogy ott mi volt, azalatt az idő alatt, amíg egymás közelében voltunk, meg sem próbálom leírni. oldalakat tudnék róla, de... Ady szavaival élve 'Csak az a mély és szent igazság, amit magába rejt a lélek.' ha egy szóval kellene jellemeznem, akkor az bizonyára a 'csodás' vagy a 'varázslatos' lenne, vagy valami ezekhez hasonló.

az állomás. mikor visszafelé jöttem, volt időm körülnézni... logikusan felépített és minden annyira rendezett. a buszállomáson is csodálkoztam, mikor megláttam, mert nagyon szép volt. az pedig külön egy nagyon jó dolog volt, hogy miután bentről elindult a busz, még utoljára rápillanthattunk és integethettünk egymásnak...

... ahogy ott ültem a téren, gondolkodtam. a nagytemplom lépcsőjén ülve csodás a kilátás a Kossuth térre. minden ki van világítva. jó volt az idő is, bár már ötödik napja volt december. enyhe szellő, de nem az a csípős hideg, hanem a langyos, szinte tavaszi fajta. figyeltem az embereket. boldogok voltak. néha talán kicsit feszültek, pedig megvan, ami a legfontosabb nekik. aki a legfontosabb nekik.

emlékek. könnycseppek.

'& it's so hard, you so far...'

emlékek...

Annának III.

Megvársz majd, ahogy rég gondoltad azt?

Vagy mással reméled az új tavaszt?

Én várni fogok. A láng még lobog,

Csak nincs, mi tüzes szívem táplálja.

Bár az még a napokat számlálja,

Mert emléke képein át látja,

Egyre csak fakul. Érzés ott lapul

A mamutfenyő tövében, éjjel.

Mostanában, nem tudom, mit érzel,

De talán csak az én agyam képzel

Minden dolgokat. Színes dombokat,

Amint a kertben boldogan élünk.

Egymástól külön bár, de zenélünk,

S már egyre kevesebbet beszélünk.

Mondom a szélnek, most nagyon félek,

Lehet csak én - hogy elveszítelek.

Gondolat: már megtörtént. Mit tegyek?

Nincs más, csak mit rendelnek az egek,

Kezükben sorsunk, egy helyben forgunk.

Ma már csak emlék, mi akkor voltunk.

Arról álmodom még minden éjjel,

Nem foszlott az még teljesen széjjel.

Nem felejtem el régi álmaim:

Angyal visz majd magával szárnyain.

(2011. november 1.)

'de ilyenkor hol van a múzsa, talán egy időre nyaralni ment?'


mindent elmond... most annyira szeretnék írni valamit

de nincs hozzá erőm.